14. fejezet

A szobában még visszhangzott a sikolyom, de miután ez is elhalt, teljes csend honolt. Nem történt semmi, amitől még jobban megijedtem. Mi van, ha megint csak egy álom ez az egész? Habár biztosra tudtam, hogy ez a valóság, még is reméltem, hogy álmodom ezt az egész házat. Vártam, hogy történjen valami, esetleg felébredhetnék, vagy valaki a segítségemre siethetne, azonban egyik se történt meg. Folyton szemeim dörzsöltem, de ezek a cselekedetek után se akart eltűnni a szellem. Volt, hogy meg is csíptem magam, de változás még ezután se történt. Már az is meg fordult a fejemben, hogy valami ruha az, amitől ennyire megijedtem, bár ehhez túl valóságos volt. Szívem szerint fejvesztve rohantam volna ki a szobából, de ha esetleg ez a valami nem látott, és emiatt nem mozdult, akkor ez után biztos, hogy észrevett volna. Végül úgy döntöttem, hogy szépen lassan, csendesen kiosonok a szobából, amikor megszólalt.
- Nem kell félned – felelte nyugodt hangon. Olyan ismerős volt, de nem tudtam, hogy honnét.
- Miből gondolja, hogy félek? – kérdeztem vissza magabiztosan. Még én is meglepődtem, hogy milyen határozott voltam, annak ellenére, hogy tényleg féltem. – Egyáltalán ki maga és mit keres itt?
- Kai édesanyja vagyok és téged kerestelek – válaszolt.
- Hogy mi? Jól hallottam? Kai édesanyja? De hisz ő meghalt! – értetlenkedtem. Igazából tudtam, hogyan lehetséges ez, de az ő szájából akartam hallani.
- Pontosan, azonban visszajöttem, hogy elmondjak egy fontos dolgot neked, de ahhoz az kell, hogy nem szakítasz félbe. Nem sok időt kaptam, és a lehető legtöbb mindent el szeretnék mondani.
- Rendben, hallgatom. Csupa fül vagyok – mondtam. Kíváncsi voltam, hogy mit akar tudatni velem, ami miatt képes volt visszajönni ide.
- Ez egy eléggé hosszú történet. Megpróbálom a lehető legrövidebben elmondani. Szóval, még nagyon régen, amikor még mindenki ember volt ebben a házban, akkor történt. Kai, egy gyönyörű lányt hozott haza. Be akarta mutatni a szüleinek a szerelmét. Az első pillanattól fogva elvarázsolt engem. Rögtön tudtam, hogy ő a tökéletes lány a fiam számára. A férjem, a gróf már másképp vélekedett róla. El akarta küldeni, de mivel még nem ismerte, ezért sikerült rávennem, hogy hadd maradjon. Rövid időn belül Kai kérésére be is költözött. A grófnak ez már végképp nem tetszett, de mit tehetett volna, ha a fia teljes szívéből szerette? Elfogadta, hogy mostantól itt fog lakni. Ahogy múlt az idő, mindenki egyre jobban megismerte Őt. Voltak, akik,  mint nekem, első pillanattól fogva szimpatikus volt, és voltak, akik a gróf oldalára álltak. Persze meg volt a harmadik fél is, akik semlegesek voltak. Luhan sajnos belé is szeretett, ami még több veszekedést szított a családon belül. Aztán a gróf elkezdte boszorkánynak nevezi Őt, és sokszor megpróbált az életére törni. Ebből az időszakból te is tudsz egy kis részt, amikor megpróbálta megfojtani egy kád vízben. Szerencsére ez nem sikerült, de a gróf nem tántorodott vissza, és többször is újra megpróbálta ugyanazt. Aztán azon az éjjelen, amit most te is megálmodtál, sikerrel járt. Azonban Ő elátkozott itt mindenkit. Sajnos rosszul hitte, hogy ezzel az őrületbe tudja kergetni, mert nem sikerült. A gróf elsajátította a fekete mágia majdnem minden mozzanatát, ami még gonoszabbá tette őt, mint eredetileg volt. Volt egy balul sikerült kísérlete, aminek következtében mindenki szuper képességeket kapott. A gróf teljesen rákapott az ilyen dolgokra és éjt nappallá téve kísérletezett. Keresett valamit, de bármennyire ásta magát egyre mélyebbre a mágia világában, nem találta meg. Aztán egy nap, megtalálta a választ. Mindvégig az átkot akarta megtörni, és meg is kapta a választ. Ez a szertartás nagyon veszélyes és csak ritkán lehet elvégezni. Sok előkészületet igényel és mind a 12 fiúnak részt kell vennie rajta. Ezen kívül fontos szerepet játszik még a Hold is. Holnapután lesz a Holdfogyatkozás. A gróf hosszú évekig erre a napra várt és most már minden meg van hozzá.
- És hogy jövök én a képbe? – szakítottam félbe türelmetlenül.
- Te vagy a legfontosabb láncszem, mivel az Ő reinkarnációja vagy. A te testedbe akarja visszahívni a lelkét, ezzel azonban mindkettőtöket megöl. Az a célja, hogy Vele kimondassa az átok visszavonását. Ha sikerül a szertartás, akkor rövid ideig, talán egy óráig képes irányítani Őt. Ha letelik ez az egy óra, akkor mindketten meghaltok. A gróf most sokkal elővigyázatosabb, mint előtte volt. Valahogy megtudta, hogy melyik családba fog újjá születni Ő, és ez alapján ide hozott egy lányt. Azzal sajnos nem számolt, hogy abban a családban két lány is született. Nem tudta, hogy melyik kell neki. A legvalószínűbb az volt, hogy a legidősebb lesz az, ezért nem is olyan régen, talán egy éve idehozta, de miután világossá vált számára, hogy ő nem tud semmit, megölte.
- Ki volt ő? – kérdeztem fojtott hangon. A torkomban megint gombóc volt, amitől alig tudtam beszélni. Muszáj volt megkérdeznem ezt, mert féltem, hogy beigazolódik a sejtésem.
- A nővéred – felelte együtt érző hangon. – Mostanra lettek biztosak benne, hogy te vagy a megfelelő. Elkezdték az előkészületeket. Minden mozdulatodról tudnak. A gróf már azt is tudja, hogy mit álmodtál, és hogy én itt jártam és elmondtam ezeket a dolgokat.
- El lehet szokni innét valahogy?
- Nem, saját erődből legalábbis nem. Egy különleges burokkal fedte be a házat, hogy ember ne tudja elhagyni. Miattad. Nem fogsz tudni megszökni egyedül.
- Akkor hogyan? Ha igaz, amit mondasz, akkor sürgősen ki kell jutnom innét valahogyan!
- Felesleges ezzel próbálkoznod. Nem jutnál messzire, mert elkapnának. Az egyetlen mód, ha te vagy valaki más megöli, vagy legyengíti a grófot. Ez azonban lehetetlen, mert ő mindenről tud, és nem lehet meglepni. Az én időm azonban kezd lejárni – mondta. Ezt én is jól láttam, mert kezdett egyre halványabb lenni.
- Várj! Árulj el még valamit! Kiben bízhatok? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Kaiban. Ne törődj azzal, amit Chen mondott, csak felejtsd el. A többség egyébként is hazugság. Meg akart ingatni a hitedben.
- És még?
- Nem rég találkoztál egy macskával, igaz? Ez az állat, az Ő háziállata volt. Meg fog védeni, ha kell. Vigyázz magadra!
- Ne menj még el! Válaszolj a kérdéseimre! Kérlek! – kiáltottam utána, de ő már eltűnt. Nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Egyre jobban kezdtem azt hinni, hogy megőrültem. Valaki azt mondja, hogy Kaiban bízzak meg, valaki meg azt, hogy ne. Most akkor melyik az igazság? Nem tudom…
Csak tehetetlenül ültem az ágyon és gondolkoztam. Ötletem se volt, hogy akkor most mihez kezdjek. Ha mindez igaz, amit mondott, akkor valakiben meg kell bíznom. Lehet, hogy rosszul döntök és meghalok, de ha nem teszem meg, akkor is végem van. Muszáj belekapaszkodnom az egyetlen szálba, ami lehet, hogy jó. Eldöntöttem, hogy hiszek benne.
Felálltam, hogy megkeressem Kait, de ebben a pillanatban kivágódott az ajtó. Már kezdtem megkönnyebbülni, hogy Kai az, de nem. Nem ő volt, hanem egy ismeretlen alak. Vészjósló léptekkel közeledett felém, amitől nem kicsit ijedtem meg. Elkezdtem hátrálni, de beleütköztem az ágyba, és ráborultam. Ő viszont még mindig nem állt meg, csak jött és jött. Egyre távolabb löktem magam tőle az ágyon, azonban egyszer csak elfogyott alólam, én meg leestem a földre. Ő megkerülve az ágyat jött közelebb. Minden egyes lépésével párhuzamosan egyre távolodtam tőle. Ezt addig tudtam csak eljátszani, amíg a hátam a falba nem ütközött. Rémülten néztem rá. Aztán amikor már alig két lépés választott el tőle, hatalmasat villámlott, ezzel megvilágítva az arcát. Amint megpillantottam, a vér is megfagyott bennem. Szőke tincseit látva rögtön tudtam, hogy nekem itt végem van. Teljesen leblokkoltam, ő viszont nem állt meg. Amikor már csak pár centi választott el tőle, megragadta a torkom, és felemelt.
- Emlékszel rám, ugye? – kérdezte. Mély és hátborzongató hangjától kirázott a hideg. Minden porcikám reszketett. Azt akartam neki mondani, hogy nem, ötletem sincs, hogy ki vagy, de ez nem lett volna igaz. Abban a pillanatban, hogy ezt kimondta, beugrott minden.

Esős nap volt ez is, mint általában a többi, amióta itt voltam. Kicsit hiányzott a napfény, de Kai mellett képes voltam elviselni. Érte bármit megtettem volna. Két hónap alatt megismertem mindenkit itt. Voltak, akik nagyon kedvesek voltak velem, és voltak, akik nem. Ennek ellenére én teljesen kiismertem őket és mondhatni, minden titkukról tudtam.
Épp a teraszon ültem és festettem. Imádtam ezt csinálni, és tökéletes rálátás nyílt innét a közeli erdőre, ami ilyenkor nézett ki a legjobban, amikor borús volt az idő. Nem is törődtem mással, ám megpillantottam két ismerős alakot lent az erdő szélén. A fiút, ugyanis az egyik az volt, már messziről felismertem. Kris volt. Amint tudatosult bennem, hogy ki a másik, rögtön felpattantam és elindultam hozzájuk. Nem akartam Krist bajba sodorni, ezért is döntöttem úgy, hogy lemegyek. Tudhatná jól, hogy a gróf nem nézi jó szemmel, hogy azzal a lánnyal van, akit mindenki kurvának hisz. Kris folyton mondogatta, hogy ez nem igaz, de senkit nem lehetett meggyőzni a másik igazáról. Én is ismertem azt a lányt, valóban nem olyan volt, mint aminek többség hitte. Nem tagadom, hogy nem volt kurva, mert az volt, de nem saját akaratából. Az apja kényszerítette rá, és akárhányszor ellenkezett, mindig úgy megverte, hogy lábra állni alig tudott egy hétig. Már egy ideje fel is adott az ellenkezéssel. Beletörődött, hogy ez a sorsa. Krist akkor ismerte meg, amikor az apja épp egy nyilvános helyen verte. Kris természetesen megmentette és mondhatni szerelem volt első látásra mindkettő fél számára. Tudtam, hogy mennyit jelentettek egymásnak, de itt nálunk soha nem találkoztak. Épp ezért nem értettem, hogy most mit keres itt.
- Kris! – szólítottam meg, amint odaértem hozzájuk. – Tudod, hogy nem szabad itt találkoznotok! A gróf megláthat titeket! – figyelmeztettem. A lány amikor megpillantott, rögtön elrohant. Kris félreértette. Azt hitte, hogy miattam rohant el. Ekkor persze még nem csinált belőle nagy dolgot  de mikor másnap nem jelent meg a szerelme a megbeszélt találkán, rögtön engem kezdett el hibáztatni, hogy elhagyta őt. Azt mondta, hogy biztos azt hitte, hogy megcsalta őt velem. Eleinte én is ezt hittem, de később megtudtam, hogy ez nem így volt. Aznap azért jött el, hogy elbúcsúzzon tőle, ugyanis az apja hozzá akarta adni egy nagyon gazdag ficsúrhoz, aki mellesleg ronda is volt. Ő persze nem ellenkezhetett, ezért még utoljára eljött, hogy láthassa szerelme arcát, mert másnap már indult is. Amikor Krisnek ezt elmondtam, nem hitt nekem. Azt mondta, hogy csak kitaláltam, mert menteni akartam a saját bőröm, ami persze nem volt igaz.
Ez a nap miatt ment tönkre a barátságunk. Testvérként szerettük egymást és mindent megosztottunk egymással. Furcsa és megőrjítő volt belegondolni, hogy ezt az érzést felváltotta a gyűlölet, de csak az ő részéről. Én még mindig ugyanúgy szerettem őt, de ő folyton elutasított. Innentől kezdve ő is azt kezdte terjeszteni rólam, hogy boszorkány vagyok. Egyre több embert állított maga mellé. Mindenkit el akart venni tőlem, amiért én is elvettem tőle élete értelmét. Először a kevésbé fontos személyeket szerezte meg, aztán jöttek volna a számomra legfontosabbak: Luhan, Chanyeol, Baekhyun, Xiu Min és Kai. Kait akarta utoljára hagyni. Később azonban, mire ők kerültek volna sorra, változott a terve. Összeszűrte a levet a gróffal és már az életemre akart törni.

- Engedj el! – kérleltem könnyes szemekkel. Többet nem bírtam kinyögni. Szorítása egyre szorosabb lett. Szemében láttam a bosszú vágyát és rögtön tudtam: most meg fog ölni.
- Megfizetsz mindenért! Saját kezemmel foglak megfojtani te ribanc! – üvöltötte. Már éreztem, hogy alig kapok levegőt, és hogy mindjárt vége.

13. fejezet

Könnyeimmel küszködve tértem be a már jól ismert szobába. Próbáltam erősnek tűnni, és mosolyogni, annak ellenére, hogy belül majd megemésztett a fájdalom. Habár tudtam, hogy itt senki se lát meg, még is próbáltam uralkodni magamon. Ha nem tettem volna ezt, még gyengébbnek éreztem volna magam.
Soha nem vártam, hogy minden simán menjen mindig, de úgy gondolom, hogy én már túl sok pofont kaptam az élettől. Nem elég ennyi? Miért kell még több fájdalmat okozni nekem? Mindig felteszem magamnak ezeket a kérdéseket, de válaszolni nem tudok rá.
Levetődtem az "ágyamba", fejem mélyen a párnába fúrtam. El akartam feledni minden rosszat és jót. Kizártam a külvilágot, és csak egy érzésre koncentráltam, ami jelen esetben a fáradtság volt. Aludni, vagy csak egyszerűen pihenni akartam. Abban reménykedtem, hogy talán ebben az állapotban elfelejtek minden sérelmet. Mély levegőt vettem. Ebben a pillanatban idegesen hajítottam el a párnát. Kai illata volt.
Miért kell mindenhol ott lennie? Miért nem tud legalább egy percre nyugton hagyni? Túl nagy kérés lenne ez?
Az ágynemű többi részét is lesöpörtem az ágyról.
Nincs szükségem áruló barátokra. Volt belőlük bőven, de ti tovább nem szórakozhattok velem. Mostantól a saját sarkamra állok, és kijutok innét, kelljen bármit is megtennem ez ügy érdekében. Nem hiszek senkinek és semminek, csak magamnak.

- Kai – kezdett bele alig hallhatóan egy fiatal lány.
- Mondd – válaszolt a fiú.
- Emlékszel még arra a napra, amikor először találkoztunk?
- Hogy is tudtam volna elfelejteni?! – felelte mosolyogva Kai, majd egy puszit nyomott a lány homlokára. Ő még szorosabban bújt hozzá a csupasz mellkasához és beszippantotta férfias illatát. Kai a haját cirógatta.

Álljon csak meg a menet! Mi folyik itt? Zavartan néztem körbe, de nem találtam semmi furcsát. Tisztán emlékszem, hogy ÉN feküdtem az ágyon, egyedül, de akkor hogy kerültem én ide, és ők oda?
- Hé! – kiáltottam oda nekik. – Ti meg csináltok itt, hm? – vontam kérdőre őket, miközben elindultam feléjük. Nem kaptam semmi választ, ami megrémisztett. – Hallotok? Kai! - kérdeztem rémülten. Az ágy széléhez értem, ahol meg is álltam. Azt terveztem, hogy megfogom Kai lábfejét, hátha így észrevesz végre valahára. Nem tudom miért, de nem tudtam nem bízni benne. Lehet, hogy gonosz, de ő törődött velem, és nem hagyott egyedül. Eddig is segített kijutni a labirintusból, reméltem, hogy most is fog. Meg akartam kérdezni, hogy mi folyik itt, ki ez a lány és hogy mit csinálnak. Lágyan megérintettem lábát, nem akartam nagyon megrémiszteni és megtörni ezt a meghitt pillanatot, de szükségem volt rá. Most az életben utoljára. Kezem ráhelyeztem csupasz lábára, de nem éreztem! Azt hittem, hogy ők nem léteznek, de aztán rájöttem, én nyúltam át rajta. Aztán felpillantottam, és szembe találkoztam a lány arcával. Fel akartam sikítani, de egy hang se jött ki a torkomon. Kezeim szám elé kaptam. Szemeim nem tudtam levenni róla.
Ez… ez nem lehet! Hogy kerülök én oda? Mi folyik itt? Mit csinál az a lány, aki pont úgy néz ki mint én, Kaijal? Ki ő? Mit akar?
Nem tudtam eldönteni, hogy mi folyik itt, csak azt tudtam, hogy el akarok menni innen, jó messzire. Lábaim viszont nem mozdultak.

A lány csak visszamosolygott rá, majd arcát közelebb vitte Kaiéhoz, és egy hosszú, szenvedélyes csókban forrtak össze, miközben teljesen egymáshoz simultak.

A hányinger kerülgetett ezt látva. Be akartam csukni a szemem, nem akartam látni a folytatást, de nem tudtam lecsukni azt. Nem mozdult semmim. Nagyon megijedtem. Féltem. Megfordult a fejemben, hogy mi van, ha ez a lány éppen most akarja ellopni a helyemet, ezzel teljesen eltörölve engem a Föld felszínéről. Jó úton haladt afelé. A legrosszabb az volt, hogy semmit nem tudtam tenni, hogy megakadályozzam, vagy félbeszakítsam a történéseket, csak mint valami külső szemlélő figyelhettem a történéseket.

- Kai, fiam! – rontott be a szobába egy hölgy, aki pontosan úgy nézett ki, mint a festményen szereplő. A két fiatal hirtelen szétugrottak.
- Mi az? – kérdezte Kai.
- Apád ide tart. El kell rejtened őt! Gyorsan, már a közelben van! – sürgette őket a nő. Kipattantak az ágyból, majd a hasonmásom bebújt a szekrénybe. A következő pillanatban berontott egy férfi, aki pont úgy nézett ki, mint a gróf.

Ha ő az apa, akkor az a nő Kai anyja? Ha ez így van, akkor én most a múltban vagyok?

- Hol van? – mordult fel a gróf.
- Kiről beszélsz drágám? – kérdezte kissé zavartan Kai édesanyja.
- Tudjátok ti azt nagyon jól – mondta kimérten. – Hol van az a boszorkány?! – ordította el magát torka szakadtából.
- Apa, milyen boszorkányról beszélsz? Itt nincs senki, akiről ezt lehetne mondani – csodálkozott Kai is.

Teljesen úgy viselkedtek, mint akik nem értik, hogy miről beszél az „apa”, de én biztos voltam benne, hogy igenis tudják, csak próbálják menteni a menthetőt.

- Ne szórakozzatok velem! Azonnal áruljátok el, hogy hova rejtettétek el azt a lányt!

Tudtam, hogy nekem nem árthat jelenleg, de még én is megijedtem tőle. Hangját az egész utca hallhatta, szemei pedig vérben forogtak.

- Nincs itt, ne rajtunk keresd folyton! Neki is lehet magánélete! Lehet, hogy éppen a fürdőben van, vagy sétál valahol! – kelt ki magából Kai is picit. Az édesanyja nyugtatóan kezeit vállára rakta.
- Persze, zuhogó esőben kint sétál, mi? Azért ennél jobbat igazán ki tudtál volna találni!
- Drágám, kérlek hagyd abba. Nem érted, hogy nem tudjuk, hol lehet? – mondta a nő. Hangjából áradó nyugodtság az egész szobát megtöltötte.

Még engem is megnyugtatott valamennyire. Ahogy jobban szemügyre vettem őt, nagyon szép volt. Hangja kellemesen csengett. Jó volt hallgatni, ahogy beszél.

- Hazudtok! – kiáltotta el magát, majd háta mögül előkapott egy kést. – Most azonnal áruljátok el, hogy hol van, vagy ti jártok rosszul!
- Nem. Tudjuk. Hol. Van. – szótagolta Kai lassan és erősen artikulálva. Ennél több se kellett a grófnak, rögtön támadásba lendült. A kést egyenesen Kai szíve felé irányította, de abban a pillanatban elé ugrott az anyja, így őt találta. Szája nyitva maradt, majd szép lassan lehullott teste a földre.
- Nee! - ordítottam én is. Szörnyű volt végig nézni, ahogy megölte a feleségét. Tudtam, hogy most Kai fog jönni, de nem tudtam ellene mit tenni. Lábaim nem mozdultak, de ha azt is tették volna, amit én mondok nekik, akkor se tudtam volna megakadályozni.

A gróf mit sem törődött vele, rögtön Kait vette célba, de nem jutott túl közel hozzá, ugyanis kiugrott a szekrényből a szöszi lány.
- Légy átkozott! – kiáltotta. – Velem csinálhatsz bármit, de őket nem bánthatód! Miért kellett megölnöd!? Szeretted, vagy nem? – ordibált. – Ha én vagyok a boszorkány, akkor te maga a sátán vagy! Csak hogy tudd, ezt nem úszod meg ennyivel! Megátkozlak eme tetted miatt! Mostantól, minden élő és élettelen, aki ebben a házban lakik és ehhez a családhoz tartozik, megfosztom emberi lététől. Legyetek azok, akiket ti gondoltatok rólam! Legyetek vérszívók és éljetek az örökké valóságig! Szenvedni fogtok a gróf miatt! Senki nem fogja tudni elhagyni ezt a házat, és mindenkit, aki kedves számotokra, meg fogjátok ölni. Nem marad rajtatok kívül senki, és ti se fogtok tudni mit tenni! Minden egyessel éjjel, amikor lehunyjátok a szemeiteket, látni és érezni fogjátok bűneitek súlyát, és szenvedni fogtok addig, amíg bele nem haltok! – kiabálta a lány önkívületi állapotban. A gróf tovább nem tudta hallgatni, egyszerűen csak leszúrta.
- Ha te nem leszel itt, akkor bármit elviselek – mosolygott rá diadalittasan a gróf, majd jól megforgatta testében a kést.
- És te Kai – suttogta -, megígérted, hogy megvédesz. Elárultál.  Gyűlöletem örökké kísérteni fog! – mondta, majd kilehelte a lelkét. Még egy levegővételnyi idő sem telt el, már fel is tört mindkettőjükből egy fájdalmas ordítás.

Ezt az estét senki nem úszta meg fájdalommentesen.

Szemeim hirtelen pattantak ki . Szívem hevesen dobogott a torkomban.
Ez mi volt? Zavartan néztem körbe, hogy ismét a jelenben vagyok-e. Szerencsére így volt. Ahogy újra eszembe jutott ez az "álom" kirázott a hideg. Micsoda szörnyű dolgok történtek itt...
Tekintetem átsiklott a szoba összes szegletén. Fura belegondolni, hogy több mint kétszáz év alatt semmit nem változott a szoba. Mintha az egész megállt volt az időben, a külseje azonban nagyon is öregedik.
Sehonnét nem szűrődött ki fény, amin meg is lepődtem. Ez akkor azt jelenti, hogy mindenki nyugovóra tért volna? Vagy legalábbis visszavonultak a szobáikba. Zavartan túrtam bele a hajamba. Úgy éreztem, mintha nem lennék egyedül, de senkit se láttam. Aztán tekintetem az ágy végéhez szegeződött, és megpillantottam egy fehér ruhás alakot.
Nagyot sikítottam.

12. fejezet

Kai pov.

Meg tudtam érteni, hogy ideges volt, de még nem most volt itt az ideje, hogy elmondjam neki az igazságot. Jobb neki még, ha nem tud semmiről. Bár, biztos hogy azt hiszi, hogy ő őrült meg, amikor megálmodja az előző élete történéseit. És akár mennyire is berág rám, még nem tudhatja meg. Először mindent el kell rendezni.
Nem vesztegettem az időm azzal, hogy elsétáljak a titkos szobába, csak oda teleportáltam. Sokkal biztonságosabb is, kevesebb az esélye, hogy bárki is meglát és kiszagolja, hogy hol van az ajtó.
Chanyeol már bent ült és feszülten engem várt. Itt volt vele Luhan és Baekhyun is.
- Kiderítettél valamit? – kérdeztem Chanyeoltól. Ő aprót biccentett, jelezve, hogy igen. Ahogy körbenéztem mindenkin, hiányérzetem támadt. Valaki nem volt jelen.
- Xiu Min nincs itt – jegyeztem meg. – Várjuk meg?
- Felesleges, nem fog eljönni – válaszolt Luhan szomorúan.
- Miért?
- Kai, ez komolyabb mint hittem – kezdett bele Chanyeol. – Xiu Mint elfogták – döbbenten meredtem az előttem ülő barátaimra. – A gróf meg akarja törni az átkot. Mindannyian kellünk hozzá, mind a tizenketten. Valahogy kiszagolták, hogy miben settenkedünk, és egyesével el akar minket rabolni. Tudja, hogy egyedül gyengék vagyunk. Egyébként is az erősebbek az ő oldalán állnak. Van valamilyen szertartás, amihez mind a tizenkettőnk erejére szükség van, csak ezzel sikerülhet. Ennek az egésznek az a lényege, hogy visszahívja az Ő lelkét a testébe, ezzel az ő irányítása alá kerül az egész teste, elméje, lelke. Azt tehet vele, amit akar, mintha egy marionett báb lenne. Ki akarja mondatni vele, hogy visszavonja az átkot, és aztán megöli. Mindketten elvesznének – hadarta el Chanyeol az egészet. Mondatai nem voltak túl összefüggőek, de megértettem a lényeget. Veszélyben van. – Kai, mindig őrködnünk kell, nem szabad, hogy lankadjon a figyelmünk. A legfontosabb, hogy együtt kell maradnunk, mindig, különben mindennek vége. Minden erőfeszítésünk hiába volt, ha most elbukunk. Több mint kétszáz éve erre a napra vártunk, hogy megállítsuk őket! – beszélt tovább Chanyeol. Persze mindezt én is tudtam jól, de fogalmam se volt, hogy hogyan nyerhetnénk. – Egyébként hol van?
- Elszaladt. Megharagudott rám, amiért nem mondtam el neki azt, amit még én se tudtam. Sejtem, hogy épp most próbálják ellenünk fordítani. D.O. már megpróbálta. Valamilyen új sütijét akarta megkóstoltatni vele, amibe nyilván rakott valamit. Aztán jött az Ő macskája, és meghiúsította a tervét. Látjátok, érdemes volt megtartani – magyaráztam.
- Ki ért a legjobban a hazudáshoz közülük? – kérdezte Baekhyun.
- Chen – vágtuk rá egyszerre.
- Meg kell keresnünk – állt fel Luhan. Mindannyian egyetértően bólintottunk, majd elhagytuk a helyiséget.
Már akkor tudtam, hogy őrültség, amit csinálok, de megígértem neki, hogy megvédem, kerüljön bármibe. Akkor nem sikerült, de most menni fog. Semmi más nem érdekel, csak az Ő biztonsága. Bocsáss meg, hogy csalódnod kellett akkor bennem, de most nem fogsz. Teszek róla.

- Ki az? – kérdeztem. Próbáltam nyugodtan és határozottan beszélni, és elrejteni, hogy mennyire is megijedtem. Sajnos nem jött össze. Még én is hallottam, hogy hangom mennyire reszketett. Válaszra vártam, bár tudtam, hogy úgy se fogok kapni.
Pár percig néma csendben álltam. Azt se tudtam, hogy ő hol van, meg hogy én hol vagyok…
Hirtelen felgyulladt egy gyertya, ezzel némi fénnyel elárasztva a szobát. Most már jobban szemügyre tudtam venni a helyiséget. Minden bizonyára hálószoba volt, az ágyból ítélve. A szoba kicsi volt, de ezt a látszatott csak a zsúfoltsága keltette. Középen volt egy francia ágy, előtte a fal mellett egy kandalló, amit egy fotel és egy kanapé vett körbe. Ahogy körbenéztem, megpillantottam egy fiút a sarokban állva. Arca ismerős volt, de nevét nem tudtam.
- Ki vagy és mit akarsz tőlem? – próbálkoztam újra, hátha sikerül kicsikarnom belőle valamit.
- Nem kell félned, nem akarlak bántani. Csak beszélgetni szeretnék veled – felelte. Mondanom se kell, egyáltalán nem sikerült elűznie kétségeim.
- Ha csak beszélgetni akarsz, akkor miért zártad be az ajtót?
- Nem akarom, hogy bárki is megzavarjon – erre nem tudtam mit válaszolni, csak barátságtalanul méregettem. Nem bíztam meg benne, mondjuk ebben a házban már abban se voltam biztos, hogy én önmagam vagyok. – A nevem Chen – mutatkozott be. – Gyere, és foglalj helyet a kandalló mellett. Hideg az éjszaka ma este, nem szeretném, ha megfáznál – nem szóltam egy szót se, csak követtem utasításait. Feszengve ültem le, amit Chen is követett.
- Szóval – kezdtem bele -, miről akartál beszélgetni?
- Először is szeretnélek figyelmeztetni. Jobb, ha vigyázol, hogy kikkel barátkozol.
- Ezt hogy érted?
- Vannak, akik a halálodat akarják, és vannak, akik meg szeretnének óvni téged tőlük. Én az utóbbihoz tartozom.
- Ugyan már, ne viccelj! Az én halálomat? Ugyan kik és miért? – hitetlenkedtem.
- Én komolyan beszélek. Ne vedd félvállról, amit mondok, mert csak te fogsz rosszul járni – halál komoly tekintete megrémisztett.
- Értettem. Akkor kiktől kell félnem? – kérdeztem.
- Legfőképp Kaitól – felelte. Szavainak jelentése még el se jutott agyamig, de már gombóc keletkezett a torkomban. Legszívesebben rögtön felpofoztam volna és itt hagytam volna. Még hogy Kaitól? Egészen idáig ő vigyázott rám, akkor még is miért akarná ő a legjobban a halálom? Lehet, hogy csak színjáték volt az egész és hazudott nekem?
Erősen küzdöttem, hogy legyűrjem a feltörekvő sírásomat. Eddig teljes meggyőződésem volt, hogy Kai segíteni akar, és hogy foglalkozik velem.
- És még? – nehezemre esett beszélni, még is összeszedtem minden erőm, hogy ezt a két szót kipréseljem magamból.
- Luhan, Chanyeol és Baekhyun.
Szavai elmémbe vésődtek. Ezt nem akartam elhinni. Miért van az, hogy mindig azokról derül ki, hogy ellenség, akikben a legjobban megbíztam? Annak a nőnek igaza volt, senkiben sem bízhatok meg itt.
A hiba valószínűleg bennem volt. Egész életemben a barátaim mind árulók voltak, akik csak kihasználtak, majd eldobtak. Soha nem értettem, hogy miért büntetett a sors engem, mikor semmi rosszat nem tettem. Soha nem volt egyetlen egy rossz szavam se másokhoz. Még akkor is mosolyogtam, amikor a legjobb barátnőmről kiderült, hogy ő is szerelmes volt ugyanabba a fiúba, mint én. Mindig biztatott, hogy valljam be neki az érzéseimet, hogy csináljam ezt vagy azt. Aztán amikor rászántam magam, hogy megfogadom tanácsát és elé álltam. Elmondtam neki érzéseim, de ő kikosarazott. Azt mondta, hogy túl csúnya vagyok ahhoz, hogy az ő barátnője lehessek, meg hogy sok dolgot hallott rólam, amiknek persze a fele se volt igaz, de ő nem hitt nekem. Aztán másnap azt láttam, hogy a legjobb barátnőmmel egymás ajkait falják. Akkor jöttem rá, hogy ő mindig is hülyét csinált belőlem, hogy kinevetett, miközben előttem tette a jót, és mindenféle hazugságokat terjesztett rólam. Azóta a nap óta a balszerencse nem hagyott el, mondhatni, hogy az árnyékom lett. A nővérem lett a legjobb barátnőm, de miután ő elment, egyedül maradtam, teljesen. Eleinte azt gondoltam, hogy ők a hülyék, és nem én, de ahogy múlt az idő, fordult a kocka.
Bolond voltam, bolond vagyok és bolond leszek mindörökre.
Nem szólt egy szót se, csak engem figyelt. Arra várt, hogy lenyugodjak, ami talán sikerült is nagyjából. Kifújtam a levegőt, majd folytattam a kérdezősködést.
- Szóval, azt mondod, hogy te a jók közé tartozol, akkor gondolom, biztos vannak neked társaid is úgy, mint Kainak.
- Igen. Én, D.O., Kris, Tao és Lay. A többiek semlegesek.
- És nem tudod, hogy mit tervezgetnek?
- Még nem sikerült kiderítenem, de már rajta vagyunk az ügyön.
- Értem. Van még valami, vagy mehetek?
- Van, sajnos. A legrosszabb része még csak most jön, úgyhogy figyelj jól – bólintottam egy aprót, jelezve, hogy csupa fül vagyok. – Nem hazudok, ezt jól jegyezd meg. Minden szavam igaz, ezért ha már most nem hiszel nekem, akkor jobb, ha most befejezzük ezt a beszélgetést – biccentettem, hogy folytathatja. Jobbnak láttam, ha hagyom, hogy elmondja, amit akar. Majd aztán döntöm el, hogy mit higgyek el belőle.  – Minden gondosan ki volt dolgozva, hogy hogyan kell történnie. Először is, közülük valaki kiadta magát a nővéred barátjának, ezzel elhívva téged az esküvőre. Ez azonban persze nem igaz: a nővérednek nincs barátja, mellesleg már nem is él. Aztán erre az útra tereltek, hogy aztán tönkre tegyék a kocsid, és így itt ragadj. A következő lépésben pedig az szerepelt, hogy az autód eltüntessék, szóval nincs is a szerelőnél. És még mielőtt megkérdeznéd, hogy miért nem szóltak a nővéred haláláról, elmondom. Azt is mi, pontosabban ők intézték el, hogy te ne szerezz róla tudomást.
- Hazudsz! Ő nem halt meg! – háborodtam fel. Rögtön fel is pattantam, hogy elmenjek. Bőven elég volt belőle ennyi.
- Mikor beszéltél vele utoljára? – kérdezte higgadtan.
- Már vagy egy éve – suttogtam. Ez akkor is lehetetlen, hogy ő… Nem, ezt nem hiszem el. Valami itt nagyon nincs rendben…
- Na látod!
- Nem tudsz te semmit – feleltem, majd faképnél hagytam. Nem érdekelt. Gondoljon amit csak akar. Kiléptem a szobából, ami nyitva volt! Pedig tisztán emlékeztem, hogy bezárta… Inkább nem is törődtem ezzel, csak Kai szobája felé vettem az irányt.
Padlóra szegezett tekintettel haladtam. Siettem. Nem is figyeltem semmire, így véletlenül neki is mentem valakinek. Nem szóltam egy szót se, csak tovább akartam menni, de ő elkapta a karom.
- Hát itt vagy! Már kerestelek – mosolygott rám az illető, aki nem volt más mint Kai. Rögtön eszembe jutott minden, amit Chen mondott. Ő rossz és meg akar ölni. Ezt jól eszembe kell vésnem, különben még a végén becsap, és ezt nem szeretném.
- Hagy békén Kai! – téptem ki idegesen karjaim keze közül. Farkasszemet néztünk egymással, míg végül én meg nem szólaltam. – Ne mondj semmit, és akkor én se fogok semmit se szólni – néztem rá határozottan. – Csak hagyj el menni, jó?
- Mit mondott neked Chen? – kérdezte kissé dühösen. Kicsit megszeppentem a hirtelen jött éltől a hangjában.
- Elmondta az igazságot rólad és mindenkiről. Most már nem tudsz becsapni Kai. Többet nem hiszek neked. Eljátszottad az összes esélyed nálam. Nem illetlek mindenféle csúnya jelzővel, mert hiszem, hogy mindennek meg volt az oka. Lehet, hogy hazudtál, de már nem számít – mielőtt folytattam volna, nyeltem egy nagyot, hogy a gombócot, ami megint a torkomba tolakodott, lenyomjam. - Tudod, hogy milyen érzés az, amikor akiben a világon a legjobban megbíztál, később kiderül róla, hogy csak szórakozott veled? Bármennyire nem szeretném, a szívem összeszorul, ha arra gondolok, hogy én még hittem neked, miközben te rezzenéstelen arccal tömted a fejem. Sajnálom Kai, hogy a köztünk lévő kapcsolat így megszakad – mondtam szomorúan, majd válaszát nem várva ott hagytam. Tovább folytattam utam Kai szobája felé. Könnyen már nem bírtam visszafogni. Fájt, nagyon is, hogy csalódnom kellett benne is.