5. fejezet

- Félsz? – kérdezte Kai, miközben végig simított meztelen nyakamon. A hideg is kirázott jéghideg keze érintésétől, közben a forróság is elöntött. Nem tudtam, hogy féljek tőle, vagy hogy szeressem. Nem akartam szeretni, bármennyire is vonzódtam hozzá valamilyen okból kifolyólag.
- Nem – feleltem végül, majd lehunytam pilláim és hagytam, hogy Kai azt csináljon, amit akar. Kezét továbbra se vitte el nyakamtól, ami miatt kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Miért ilyen? Tudom, hogy mit akar. Miért nem képes rögtön, egy hirtelen mozdulattal lecsapni nyakamra?
- Akkor miért vagy libabőrös? – kérdezősködött tovább. Felsóhajtottam, ahogy kezét lejjebb csúsztatta nyakamról. Most már kulcscsontomat simogatta.
- Nem is – ellenkeztem, bár látszólag nem hitte el. Tényleg féltem, de nem tőle, hanem valami teljesen mástól.
- Nem szeretném, ha bajod esne – mondta kicsit lágyabb hangon.
- Hogy? – lepődtem. Nem akar bántani? De nem ő az, aki épp most akarja vérem szívni?!
- Nem szeretném, ha a Mester kaparintana meg magának – felelte szégyenlősen. Eddig is teljesen össze voltam zavarodva, de ez rátett még egy lapáttal.
- Akkor mit szeretnél? – kérdezősködtem most én. Lehetőleg minél többet szerettem volna kihúzni belőle.
- Megvédeni – mondta határozottan.
- Akkor engedj el innét – válaszoltam én is határozottan. Mélyen egymás szemeibe néztünk.
- Azt nem tehetem meg.
- Akkor hogy is szeretnél megvédeni? – kérdeztem csodálkozva. Az egyetlen dolog, ami így kapásból eszembe jutott az az, hogy normális-e egyáltalán Kai, vagy inkább én az vagyok-e. Nem lehet, hogy csak bevertem a fejem és ez az egész csak a képzeletem szüleménye? Mindig is élénk volt a fantáziám, de ennyire durván még semmit se képzeltem be.
- Ha átváltoztatlak, azzal megoldok mindent – mondta sejtelmesen.
- Belőlem is olyan szörnyeteget akarsz csinálni, mint amilyen te vagy? – pánikoltam be. – Na nem! Ezt biztosan nem engedem! Inkább csináljon a gróf velem azt, amit akart, de hogy nem engedem magam átváltoztatni, az tuti! – közöltem a tényeket Kaijal, aki látszólag cseppet se lepődött meg. Pár percig csak némán tartottuk a szemkontaktust, aztán Kai hirtelen magához rántott és szemfogait nyakamhoz helyezte.
- Egy percig se mondtam, hogy a te beleegyezésed is kell – válaszolt, majd se szó, se beszéd fogait bőrömbe nyomta, majd elkezdte kiszívni a vérem. Éreztem, ahogy egyre gyengébb leszek. A végén már szemeim se tudtam nyitva tartani. Hiába próbáltam, elnyomott a vérveszteség. Azt azonban még láttam, ahogy a gróf megjelent, majd Kai vállára tette kezét és elismerően bólogatni kezdett. Valamit mondott is, ám azt már nem értettem. A szemem lecsukódott, és megszűnt minden.

Szemeim kinyitódtak, felültem és a levegőt szaporán vettem, még a homlokomon folyt az izzadság is.
- Csak álom volt – nyugtattam magam, majd visszafeküdtem az párnák közé. Hirtelen azt hittem, hogy otthon a saját ágyamban vagyok, de amikor rájöttem, hogy teljesen ismeretlen az ágy, elöntött a pánik. Hirtelen nem jutott eszembe semmi, de pár percen belül beugrott az egész történet, sajnos.
Sóhajtozva feküdtem az ágyban. Álom nem jött újra szememre, bár nem is nagyon akartam újra elaludni. Épp elég volt ez a rémálom, nem kérek többet. Próbáltam nem túl kényelmes pózokban feküdni, nehogy véletlenül is elaludjak. Ezzel annyit kínlódtam, hogy folyton jobbra-balra forgolódtam. Az ágyról is már majdnem legurultam, de szerencsére még időben sikerült beljebb másznom. Ahogy az ágy közepe felé merészkedtem, egy hátba ütköztem. Hirtelen a vér is megfagyott bennem. Ez… ki?
Nem mertem még levegőt venni se, annyira féltem az egyéntől mellettem. Vagy tíz percig feszülten meredtem valamerre, remélhetőleg a test felé, miután kicsit felengedtem épp annyira, hogy levegőt tudjak venni. Megnyugodni nem nyugodtam meg. Ugyan ki nyugodna meg, ha egy ismeretlen vámpír feküdne mellette…  A kíváncsiságom mégse hagyott nyugodni és elkezdtem tapogatni a testet. Azt gondoltam, hogy majd tapintás alapján meg tudom mondani, hogy ki van itt, de rá kellett jönnöm, hogy mivel még egyik fiúhoz se nyúltam, teljességgel lehetetlen volt, hogy ennyiből kitaláljam. Ennek ellenére nem hátráltam meg, hanem neki is láttam a „nagy” feladatnak. Először kitapintottam a csupasz hátát, ami jéghideg volt, ezért kirázott a hideg. A követező végtag a karja volt, majd feljebb kezdtem el tapogatni. Ekkor jött a válla, de tovább nem ismertem nyúlni, nehogy felébresszem. Kezemet végig húztam az előbb kitapintott testrészeken, majd véletlen kicsit lejjebb nyúltam, egy eléggé kellemetlen test részéhez értem, ami miatt rögtön rák vörössé vált a fejem, ami a sötétben szerencsére nem látszódott. A fiú nyögött egyet érintésemre, mire a fejem még jobban égni kezdett. Hogy lehettem ilyen béna, hogy pont odanyúljak? Csak szidni tudtam magam, és abban reménykedtem, hogy nem ébredt fel. Ám a következő pillanatban mocorogni kezdett, amitől én nagyon megijedtem és hirtelen slisszoltam vissza fekvőhelyemhez, de kicsit túlmentem a célon, így leestem az ágyról. Hangos koppanással érkeztem meg, mire a fiú még jobban mocorogni kezdett.
- Hmm… - nyöszörgött, majd hallottam, ahogy felült és az ágy másik végébe kúszott. Alakját nagyjából kivettem a sötétben, így láttam, hogy engem nézett.
- Te mit csinálsz itt? – kérdezte a fiú, kinek hangját rögtön felismertem: Kai.