6. fejezet

Nem tudtam megszólalni, annyira meglepődtem és megijedtem. Ahogy eszembe jutott, hogy pár perccel ezelőtt mit csináltam… Csak azt tudtam remélni, hogy aludt. A vámpírok alszanak egyáltalán?
- Én csak – próbáltam kinyögni valami értelmeset, de nem nagyon sikerült.
- Te csak?  - kérdezett vissza Kai, csak azért, hogy idegesítsen, és hogy kinyögjem a válaszom. Szemét!
- Én csak legurultam az ágyról – adtam meg az ésszerű választ, elvégre valóban ez történt.
- Igen?  - kérdezte Kai olyan hangnemben, amiből kivehető volt, hogy nem hisz nekem.
- Tényleg leestem, ha nem látnád. És engedelmeddel visszafeküdnék az ágyra, csak hát valaki épp az én helyemet foglalta el! – vágtam vissza.
- Akkor gyere – felelte a fiú szórakozottan.
- Mi? – lepődtem meg. Most ezt komolyan gondolja?
- Ha már az előbb végig tapiztál, és egy-két olyan helyre is értél, akkor ez sem okozhat gondot – mondta. Az én arcom még vörösebb lett, mire Kai felnevetett. Ez lát a sötétben? És nem is aludt? Ez gáz…
- Az csak véletlen volt – válaszoltam szégyenlősen, majd felültem az ágyra.
Pár percig néma csendben ültünk és néztük egymást. Ahogy eszembe jutott az álmom, kirázott a hideg. Vajon mennyi igaz belőle?
- És te mit keresel a szobámban? – törtem meg a csendet.
- Hogy én a te szobádban? – nevetett fel, amit én nem értettem. – Már megbocsáss, de te vagy az én szobámban.
- Mi?
- Így van. Mivel nincs még egy plusz szoba, az én szobámban szállásoltunk el – mondta. Az én szemeim erre kikerekedtek. Hogy mi? Nem tudtam mit válaszolni erre, és csak lehajtottam fejem, s a paplant kezdtem el fürkészni, mintha az olyan érdekes lenne.
Megint beállt közénk a csend.
Egyszerűen nem tudtam, hogy mit is gondoljak Kairól, kinek hála kötöttem itt ki, és kerültem bele ebbe a horror sztoriba. Nem tudom, hogy hogyan fogok kikeveredni belőle, de azt hiszem, egy könnyen tuti nem. Egyedül legalábbis biztos nem. Ahogy azt a hölgy is mondta, itt mindenki ellenség. Akiben megbíznék az talán Luhan, esetleg Chanyeol, Kaiban az álmom miatt nem. De bármennyire is próbáltam kiverni őt a fejemből, nem sikerült. Elérni meg csak azt értem el, hogy még jobban beköltözött az elmémbe. Hihetetlen, még egy fiúnak se sikerült ekkora hatást gyakorolnia rám, és ahogy engem néz… Várjunk! Engem néz? 

Ijedten kaptam fel a fejem, de nem volt itt senki!
- Mi a? – csodálkoztam. Eddig itt ült szemben velem, ez tuti, de akkor, hogy tűnt el egy szempillantás alatt? Ez őrület!
- Sora – szólított egy rekedtes hang. Ijedten kaptam a fejem az ablak irányába, ami az ágy mellett volt. Az ablakban megláttam egy alakot. Furcsa volt, mintha meg lenne sérülve. A feje oldalra volt billenve, és valami kötélszerűség lehetett a nyaka körül, legalábbis ezt vettem ki. A következő pillanatban villámlott egy nagyot, ezzel megvilágítva az alakot. Hatalmasat sikítottam, ahogy megláttam Kait, a nyaka körül egy kötéllel, ami a mennyezetről lógott, szájából fojt a vér, de a legrosszabb az volt, hogy a lába nem érte a földet! Felakasztotta magát!? Kezeim a szemem elé kaptam, majd heves zokogásban törtem ki. Vállaim rázkódtak és nem mertem felnézni.
- Sora, Sora hé! – hallottam meg Kai vigasztaló hangját magam mellől. Kezei a hátamat simogatták. Idegesen ráztam le magamról őket.
- Ne, hagyj békén! Tűnj innen! – visítottam, mire Kai nem kicsit lepődött meg. 

- Hé, mit láttál? – kérdezte tőlem, mire én felnéztem. Amin nem kicsit elcsodálkoztam, hogy Kai úgy ült itt mellettem, mint pár perccel ezelőtt mielőtt eltűnt volna. Mi folyik itt?
- Te – kezdtem el - , te nem akasztottad fel magad? – kérdeztem. Kai először csak nagy szemekkel nézett rám, majd hangosan felnevetett. Ebbe meg mi ütött?
- Azt hiszem – szólalt meg pár perccel később, miközben szemeit törölgette -, veled csak a villám űzött valami rossz tréfát. Még hogy én felakasztom magam? Ez nevetséges! – szavai nem tudtak megnyugtatni. Amióta ebbe a házba kerültem, elvesztettem ép eszemet, és már nem tudom, hogy miben higgyek. Biztos voltam abban, amit láttam, de nem értettem, hogy akkor Kai, hogy került ide épségben. Nem, egyszerűen nincs meg a kirakós összes darabja. Csak foszlányokat kapok mindenhonnét.
- De én tisztán láttam! Nem csak a villám volt! Egyik pillanatról a másikra eltűntél, majd az ablaknál jelentél meg, felakasztva! – akadtam ki teljesen. Közben kezemmel össze-vissza mutogattam mindenfelé. Amint végig mondtam a mondatom, Kai arcáról lehervadt a mosoly. Hirtelen olyan komoly lett, mint még sose láttam. Valami nagyon nincs rendben, és ehhez az álmomnak is köze van. Biztosan!
Hirtelen felpattant, majd elindult az ajtó felé. Ahogy egy-két lépést tett, eltűnt, majd az ajtó előtt tűnt fel.
Ez most teleportált?