11. fejezet

Még éjjel volt a javából, amikor felébredtem. Valahogy nem lepődtem meg azon, hogy egyedül voltam a szobában… A fejem még fájt, de egyébként jól voltam, azt leszámítva, hogy azt se tudtam, hogy mi történt. Addig még rémlik minden, hogy Chanyeollal voltam valami titkos szobában, ahol elájultam, majd volt egy fura álmom, hogy meg akart fojtani a gróf, meg még két alak, aztán épphogy felébredtem rögtön újra el is ájultam. Emlékszem, hogy a nappaliban voltam, de most már Kai szobájában voltam. Ezt sem értettem, de különösebb jelentőséget nem is tulajdonítottam neki, elvégre biztos ő hozott ide, csak akkor ő hol lehet?
Kikeltem az ágyból, és elhagytam a szobát, hogy megkeressem Kait.
Ahogy a hosszú folyosón sétáltam, megállapítottam, hogy ez a ház kívülről kicsinek tűnik, de ha valaki belép, megtudja, hogy kész labirintus. Tele van szobákkal, és tuti titkos helyek is vannak benne… A sok hálón nem lepődök meg, elvégre több mint tizenketten laknak itt…
Ahogy a folyosón sétálgattam, kezdtem úgy érezni, hogy soha nem fogom megtalálni Kait, vagy esetleg Chanyeolt… Egyébként miért is akarom megtalálni Kait? Nem tudom, egyszerűen csak érzem, hogy most beszélnem kell vele… Szeretném megtudni, hogy mi történt, és hogy pontosan mi is folyik ebben a házban. Egyáltalán mi volt ez az álom? Vagy látomás… Kezdem egyre jobban azt érezni, hogy megőrültem. Kai, hol lehetsz? Hol vagy olyankor, amikor szükségem lenne rád? Ha szólítanám, vajon megjelenne a semmiből? Elvégre tud teleportálni, vagy mi…
Benyitottam az összes szobába, ami a folyosóról nyílt, de sajnos egyikben sem volt ott. Megfordult a fejemben, hogy esetleg abban a titkos szobában van, de nem találnék újra oda, ezért inkább megindultam az ebédlő felé, hátha most is ilyen későn esznek. Szerencsére, tudtam, hogy hol találom meg az étkezőt, ezért sietősebbre vettem lépteim. Miért van olyan érzésem, hogy figyelnek? Hogy fordulhatott fel az életem ennyire egy éjszaka alatt?!
Magam is meglepődtem, hogy letaláltam az ebédlőbe, pedig csak kétszer jártam ott, és még soha nem jegyeztem meg bármit is ilyen gyorsan. Beléptem az említett helyre, de senkit nem láttam az asztalnál, ezért tovább mentem a konyhába. Egy fekete hajú fiú sürgött-forgott a konyhapultok előtt, akit bármikor bármilyen körülmények között felismerek: az egyik gonosz az álmomból. Megtorpantam az ajtóban, és már pont inkább visszafordultam volna, amikor a fiú megfordult és meglátott engem. Arcáról először döbbenet volt leolvasható, de aztán elmosolyodott.
- Hát te? – kérdezte.
- Én csak Kait kerestem – feleltem zavartan. – De nincs itt, úgyhogy nem is zavarok tovább – mondtam, miközben szemeimmel a padlót bámultam, és egyik hajtincsem tekergettem.
- Nem zavarsz. Gyere ülj le!
- Nem, én tényleg ne – nem tudtam befejezni a mondatom, mert a fiú elkapta a karom, és berántott a helyiségbe, majd leültetett egy székre. Én csak tágra nyílt szemekkel figyeltem mindezt. Az ismeretlen fiú még tett-vett egy kicsit a pultokon, majd kivett a sütőből egy tepsit, majd a benne lévő sütit kipakolta egy tányérra. Aztán a tányért lerakta elém, és leült velem szemben.
- Tessék, kóstold meg – mutatott az édességre. – Most fejlesztettem ki ezt a fajtát, és remélem, hogy jó lett – ecsetelte mosolyogva, miközben a sütikre mutatott. Én is lepillantott a finomnak kinéző édességre, de valahogy nem mertem megkóstolni. Mi van, ha ő tényleg rosszat akar nekem, és esetleg van a sütiben valami? Nem mertem kockáztatni, de ahogy beszippantottam az ínycsiklandozó süti illatát, az mintha kezdett volna egyre jobban elkábítani, megbabonázni.
- Szabad? – kérdeztem, mire a fiú bólintott. Kivettem egyet a tányérról, majd szám előtt megállítottam. Így szemeztem vele egy darabig, majd úgy döntöttem, hogy még nem kóstolom meg. Még ráér.
- Egyébként hogy hívnak? – kérdeztem kíváncsian.
- D.O. – válaszolta. – Na, nem kóstolod meg? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan sikerült – sürgetett.
- Te miért nem eszel belőle?
- Áh, én nem szeretem az édességeket, de másoknak szokott ízleni, amit csinálok – vont vállat. Nyeltem egy nagyot, majd újra számhoz emeltem a sütit, majd amikor már pont beleharaptam volna, megjelent a semmiből egy fekete macska, ami kikapta a kezemből az ételt, ezzel megkarmolva a karom, majd az asztalra ugrott. Onnét letolta a földre a tányért, ami hatalmas csattanással tört ripityára. D.O. is és én is csak nagy szemekkel figyeltük, majd amikor a macska már szaladt is kifelé, tudatosult csak bennünk, hogy mi történt. D.O. egy sor káromkodás után felállt, hogy a macska után menjen, de hirtelen Kai elkapta a karját.
- Nem mész sehová D.O. – felelte nyugodt, rezzenéstelen arccal Kai. – Jobb lesz, ha távol maradsz tőle. Ha még egyszer hozzá érsz, akkor nem fog érdekelni, hogy a barátom, szinte már a testvérem vagy, nem fogok kegyelmezni – fenyegette, majd elengedte a karját és hozzám fordult. – Gyere – mondta és megragadta a karom, ahol a macska is megkarmolt. Kezemnél fogva felhúzott és kiráncigált a konyhából.
- Kai, ez fáj, engedj el! – visítoztam, és próbáltam kitépni karom a kezei közül, de nem sikerült. Kai meg mintha meg se halott volna, nagy léptekkel haladt a hosszú folyosón. Aztán enyhült a szorítása és meg is állt. Én kihasználtam a helyzetet és kitéptem kezem az övéből.
- Ez mégis mi volt? – kértem számon. – Kai, kérlek magyarázd el, hogy ez mégis mi a fene volt! Mi az, hogy nem érhet hozzám? Nem vagyok senkié, hogy így meg kelljen mondanod bárkinek is, hogy ki érhet hozzám és ki nem! Egyébként is, mi rossz volt abban, hogy a macska után akart menni, ami tönkre tette, amibe oly sok idejét és energiáját fektette! Csak azt akarta, hogy kóstoljam meg az újonnan készített sütijét, ebben mi rossz volt? Ha? – kiabáltam vele, de Kai semmit nem reagált, csak megfordult. Mérges volt. Csak azt tudtam kiolvasni a tekintetéből, amivel megilletett. Igazából tényleg nem értettem, hogy most mi baja van. Még neki áll feljebb…
- Majd mindent megtudsz, ha itt lesz az ideje – mondta már kicsit lágyabb hangon. Arc izmait is ellazította. Kezével végig simított arcélem, de mielőtt még ezt végig megtehette volna, és ellöktem magamtól kezét.
- És mégis mikor lesz itt az ideje? Hm? Én ráérek, nyugodtan elmondhatnád ám, hogy pontosan mi is folyik körülöttem! Hogy mik azok a furcsa álmok, hogy egyik pillanatról a másikra elájulok… - halkultam el a végére.
- Még nekünk, vagyis nekem se világos minden, de ha megtudtunk mindent, akkor majd elmondom, jó? – kérdezte, de én megráztam a fejem.
- Most, vagy soha – feleltem, majd ott hagytam. Nem érdekelt, hogy mit tud, vagy mit nem. Én semmiről nem tudok, és ő nyilván tud, vagy legalább sejt valamit ezzel kapcsolatban. Legalább azt elmondhatta volna! Ő viszont még ennyit se képes megtenni értem…
Ideges voltam, ezért nagy, sietős léptekkel haladtam a folyosón egyenesen a konyha felé, hogy bocsánatot kérjek D.O.-tól. Szorosan a fal mellett mentem, amikor hirtelen egy kéz megragadta a csuklóm, egy másik meg számat tapasztotta le, és behúzott egy sötét szobába. Nem láttam semmit, csak azt hallottam, hogy kattan egyet a zár.