16. fejezet

- Kris! – kiáltotta egy ismerős hang, de hogy kitől jött, azt nem tudom. Látásomat a szemem sarkában lévő könnyek akadályoztak. – Azonnal engedd el őt! – folytatta. Hangját egyre közelebbről hallottam, amit több láb léptének zaja követett. Ez a valaki nem volt egyedül. Már kezdtem volna megkönnyebbülni, hogy megmenekülök, de Kris szorítása csak nem gyengült, hanem még erősebb lett. Már éreztem, hogy itt a vég, de aztán hirtelen Kris teste elkezdett rázkódni, majd egyre távolabb került tőlem, végül a keze teljesen eltűnt. Ernyedten zuhantam volna a földre, de két kar elkapott és szorosan magához ölelt. Szaporán kezdtem el venni a levegőt, de úgy éreztem, hogy nincs elegendő mennyiségű oxigén ebben a szobában a szervezetem számára. Két kezem a torkomhoz kaptam, majd még mindig a teljes sokk hatása alatt bámultam előre. Nem tudtam felfogni semmit se, minden olyan hirtelen történt: az emlékek, Kai édesanyja, az elhatározásom, a támadás…
- Megőrültél? – rontott be még pár ember a szobába. – Nem ebben egyeztünk meg! Tudod jól, hogy ha most megölted volna, akkor minden tervünk elveszett volna és örökre így maradnánk! Hát ezt szeretnéd? Legszívesebben most rögtön kivégeztetnélek, de csak az tart vissza, hogy te is kellesz a végső szertartáshoz! Utána viszont, ne aggódj, nem úszod meg! Soha, de soha nem fogom elfelejteni, hogy majdnem elárultál minket! Te kis…
- Tudtommal még nem te vagy a főnök, Chen, úgyhogy jobb lesz, ha nem papolsz nekem itt mindenféle megbocsátásról és kivégzésről. Nem mintha te nem rontottál volna el sok mindent! Te hoztad ide a nővérét is! Ha akkor jó embert hozol ide, akkor már rég végeztünk volna, de miattad kellett még több évet várni arra a napra, ezért jobb, ha te nem magyarázol nekem ilyenekről, mert nagyon nincs igazad! És csak úgy közlöm, hogy nekem senki sem parancsol, se te, se a gróf, se senki. Én a magam ura vagyok – beszélt vissza talán Kris, már amennyire a hangjából fel tudtam ismerni. Aztán mintha kisebb dulakodás zaját hallottam volna, de végül szertefoszlott minden hangforrás. Engem még mindig valaki a karjaiban tartott, de egy szót sem szólt, így kitalálni se tudtam, hogy ki az. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül, de még egy lélegzetvételt sem hallottam a sajátomon kívül. Lassan tudtam csak felfogni, hogy pontosan mi is történt az elmúlt egy órában. Valahogy annyira kuszának tűnt minden, de mégis világos volt számomra az egész.
- Kai? – szólaltam meg halkan és óvatosan. Féltem, hogy nem lesz erőm beszélni, de egész jól ment. Kicsit rekedtes volt és remegett, de tűrhető volt.
- Sora, ugye jól vagy? Nem esett komolyabb bajod? – támadott le rögtön Kai, miközben maga felé fordított. Nem értem, hogy eddig miért nem kérdezett semmit, de mindegy is.
- Persze – bólintottam. – Hála neked – mosolyogtam rá halványan, de éreztem, hogy megint fojtogat a sírás. Valamiért nem tudtam visszafogni magam, bármennyire is akartam. Hirtelen rám tört minden érzés, és nem bírtam visszafogni őket. Zokogva Kai nyakába borultam, és szorosan megöleltem.
- Kérlek bocsáss meg nekem, hogy nem hittem neked – kezdtem bele. – Én úgy sajnálok mindent, amit mondtam. Most már tudom, hogy mi a helyes, ezért kérlek ne haragudj rám!
Kai először kicsit megszeppent a kirohanásom hallatán, ami biztosan váratlanul érte, de aztán rögtön kapcsolt, egyik kezével a hajam kezdte el simogatni, a másikkal pedig a vállaimat ölelte át.
- Ne butáskodj! Nekem kellett volna előbb elmondanom mindent. Ezért én kérek bocsánatot. Nem a te hibád, úgyhogy ne is okold magad. Az a lényeg, hogy most minden rendben van – mondta. Szavai megnyugtattak és örömmel töltöttek el, hogy mégse vagyok egyedül és még se kellett csalódnom az emberekben megint.
Pár percig így maradtunk, majd mikor már lenyugodtam, elváltunk egymástól. Ahogy felnéztem, egy mosolygós Chanyeollal és egy kicsit szomorúbb Luhannal találtam szembe magam.
- Ti is itt vagytok? – mosolyogtam rájuk.
- Hát persze! – nevetett Chanyeol. – Miért, mit gondoltál? Azt, hogy csak Kai jön megmenti téged? Tudod, ez igazán nem volt szép tőled!
- Dehogyis! – nevettem fel én is. – Eszembe se jutott. Örülök, hogy itt vagytok.
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy elmondjunk mindent – sóhajtott fel Kai.
- Nem szükséges – vágta rá Luhan. – Már tud mindenről.
- Hogy? – kérdezett vissza Chanyeol.
- Jól hallottad, de inkább ezt Sorának kéne elmondania – felelte Luhan, majd mindhárman várakozóan rám pillantottak.
- Szóval – köszörültem meg a torkom. – Röviden és tömören annyi, hogy miután Kaijal összevesztem, eljöttem aludni, és álmodtam.
- Mit? – kíváncsiskodott Chanyeol.
- Ha megkérhetlek, hogy ne szakíts félbe, akkor megtudod – csóváltam a fejem. – Tehát, megálmodtam a halálomat. Pontosabban annak a lánynak a halálát, aki itt élt. Aztán megjelent Kai édesanyja.

- Hogy? De hisz ő meghalt! – csodálkozott Chanyeol.
- Szellemként visszajött, hogy elmondja nekem, hogy pontosan mi is történik itt. Ezután meg megjelent Kris és elkezdett magyarázni mindenféle értelmetlen dologról, de aztán bevillant minden és meg akart ölni. Utána meg tudjátok, hogy mi történt – vontam vállat.
- Értem – sóhajtotta Kai. – Szóval anyám megelőzött…
- Igen – bólintottam.
Pár percen keresztül megint csendben álltunk. Mindhárman a gondolataikba voltak merülve, legalábbis látszólag. Nem tudtam elképzelni, hogy most vajon mi fog következni. Elvileg Kaiék meg akarnak védeni, de hogyan? Ha innét nem juthatok ki, akkor hogyan tervezik megvalósítani a terveiket? Már ha vannak egyáltalán elképzeléseik. Nem akartam őket zavarni a hülyeségeimmel, ezért inkább nem is kérdeztem, szóltam semmit, csak vártam, hogy ők mondjanak valamit.
- Minden bizonnyal fáradt vagy, éhes és meg is fürdenél, nem? – fordult felém Kai. Pár perc gondolkodás után bólintottam.
- Igen, azt hiszem – válaszoltam. Leginkább fürdeni akartam, mert amióta itt voltam, még csak fürdőszoba közelében sem jártam.
- Akkor – folytatta -, Chanyeol, elmész Luhannal valamilyen kajáért?
- Persze – bólintottak, majd már el is mentek.
- Addig gyere. Megmutatom a fürdőt.
- Rendben – feleltem, majd utána mentem.
Pár szobán keresztül mentünk, majd már ott is voltunk a keresett helyiségnél. Amint beléptem, teljesen el is felejtettem, hogy Kai is itt van. Rögtön odaszaladtam a fürdőkádhoz és elkezdtem engedni bele vizet. Mikor már kellőképpen tele volt, már vetkőztem is volna le, de eszembe jutott, hogy még Kai is itt van
- Öm… Nem mennél ki? – kérdeztem félénken.
- Nem hagylak magadra még itt sem. Mi van, ha jön valaki és elkap? Nem kockáztatok megint – vágta rá Kai.
- De légy szíves! Nem fog semmi sem történni! Nem kell itt benn őrködnöd!  Majd sikítok, ha valami baj van, rendben?
- Jó – sóhajtotta. – Akkor itt leszek az ajtó előtt, oké? Szólj nyugodtan, ha kell valami.
- Értem-értem – mondtam. Kai még egyszer visszanézett, mielőtt kiment volna. Mikor már nem láttam, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Nyugodtan levettem ruháimat, majd beszálltam a kádba. A meleg víz teljesen felfrissített. Olyan érzés volt, mintha már több hete nem fürödtem volna, pedig alig pár napja voltam csak itt.
Amikor végeztem, kiszálltam, de nem találtam sehol sem törölközőt. Hosszas kutatás után végül találtam egy ruhadarabot, ami most megfelelt erre a célra. Nem tudom, hogy minek volt ott, de én most felhasználtam. Baja egyébként sem lesz, csak vizes lesz. Végül visszahúztam a saját ruhám, és immár sokkal frissebben léptem ki a fürdőből. Kai valóban ott állt az ajtó előtt és csak rám várt.
- Kész vagyok – mondtam, majd vissza is indultunk a szobánkba.
Az éjjeliszekrényen egy tál gőzölgő étel volt, amit boldogan vettem magamhoz. Leültem az ágyra és úgy ettem. Kai csak csendben figyelte minden egyes mozdulatom. Mikor végeztem, leraktam az immáron már üres tányért az éjjeliszekrényre, majd hátradőltem az ágyon.
- Nagyon finom volt – mosolyogtam rá, aki viszonozta a gesztusom.
- Nem vagy fáradt?
- De, egy kicsit – feleltem, mire Kai betakart a takaróval és befeküdt mellém. Fejem a mellkasára húzta, majd átölelt fél karral.
- Akkor aludj. Holnap hosszú napnak nézünk elébe – suttogta, miközben karom cirógatta.
- Mmm – mondtam már fél lábbal az álomvilágba merülve. – Köszönöm, hogy itt vagy – mondtam halkan, leginkább magamnak, majd rögtön el is aludtam.

Baekhyun pov.

- Baekhyun! Baekhyun! – szólítgatott valaki.
- Mi az? – kérdeztem, majd lassan, nagy nehezen kinyitottam a szemeim. – Valami baj van Xiu Min?
- Hála az égnek! Már azt hittem, hogy meghaltál! Most nagyon megkönnyebbültem – sóhajtott fel.
- Miért haltam volna meg?
- Nem emlékszel semmire?
- Hm… most így hirtelen nem.
- Egyedül szálltál szembe Chennel, D.O.-val, Taoval és Layjel. Azt hittem, hogy megöltek! Semmi életjelet nem mutattál...
- Ja igen. Már emlékszem – csaptam volna a homlokomra, de a kezeim meg voltak kötve. Szóval így állunk… - Bocsáss meg, hogy nem hallgattam rád, de nem hagyhattam őket ott.
- Értem, értem – mosolygott rám. – Annak örülök, hogy életben vagy.
- De nézzük a jó oldalát. Most már nem vagy egyedül! Nem fogsz unatkozni – vigyorogtam rá, mire ő felnevetett.
- Igazad van.
- Nem hiszem, hogy olyan sok kedvetek, illetve erőtök lesz arra, hogy még cseverészettek is – szólalt meg egy harmadik ember is. Mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket. Szemeim elkerekedtek, ahogy megláttam a grófot.
- Te?  - kérdeztem nem túl udvariasan.
- Kérlek Baekhyun, legalább egy kis tiszteletet adj nekem. Elvégre én vagyok az idősebb – húzta fél oldalas gúnyos mosolyra a száját.
- Te soha nem fogod megkapni a neked kijáró tiszteletet! – kiáltottam rá.
- Héé, Baekyhun. Visszább az agyarakkal – figyelmeztetett Xiu Min.
- Kíváncsi vagyok, hogy egy óra múlva is így fogsz-e beszélni velem – mosolygott sötéten. Még én is megriadtam tőle egy kicsit. Intett egyet a fejével, és megjelent Tao és Kris egy-egy kínzó eszközzel a kezükben.
- Kezdhetitek – mondta, mire Tao felém, Kris pedig Xiu Min felé kezdett el közelíteni.
- Remélem jól fogtok szórakozni!