20. fejezet

Kai pov.

Szép lassan nyitottam ki a szemeim. A fejem sajgott és azt se tudtam, hogy mi történt, illetve, hogy hol vagyok. A hirtelen támadt gyér fény is bántotta a szemem, ezért jobbnak láttam, ha visszacsukom. Vettem egy mély levegőt, és gondolkodni kezdtem. Mi történhetett?
Ahogy kutakodtam az emlékeim között, egyre több kép villant be Soráról, Luhanról és Chanyeolról.
Már emlékszem. Luhannal történt valami. Valaki nagyon megbabonázta és ellenem fordult. A szemét! Akaratlanul is ökölbe szorult a kezem, ahogy rá gondoltam. Legszívesebben jól behúztam volna a falnak, de amint meglendítettem a kezem, hangos lánccsörgés jelezte, hogy ez nem fog menni.
- Felébredt! – hallottam meg legnagyobb meglepetésemre egy ismerős hangot. Szemeim még mindig csukva tartottam, mert valahogy így sokkal kellemesebb volt. Az ismerős egyén felszólalását léptek zaja követte. Csak én lehetek kikötözve, hogy ők tudnak mozogni? Ez volt az első gondolat, ami eszembe jutott.
- Kai, jól vagy?
- Ah… - nyögtem. – Szétmegy a fejem.
- Ha más bajod nincs, akkor minden rendben van – mondta megkönnyebbülve valaki. Hirtelen kipattantak a szemeim ez a hang hallatán. Luhan…
- Te szemét! – förmedtem rá és neki is ugrottam volna, de a láncok ebben megakadályoztak. Más nem tartott volna vissza attól, hogy ténylegesen kitekerjem a nyakát.
A többiek csak megszeppenve figyelték a jelenetet, míg én Luhannal néztem farkasszemet. Ennek végül ő vetett véget.
- Magyarázattal tartozol nekem, Luhan – sziszegtem. Nem sok választott el attól, hogy minden erőm összeszedve megpróbáljam kitépni a láncokat a falból, és nekirontsak.
- Sajnálom – bökte ki végül.
- Sajnálod? – röhögtem fel kínosan. – Csak ennyit tudsz mondani?
- Becsaptak…
- És?
- Azt hittem, hogy gonosz vagy…
- És?
- És hogy bántani akarod Sorát, az igazit – tettem hozzá.
- Mert azt is akartam, a hasonmást – válaszoltam nem túl kedvesen.
- Tényleg bocsáss meg, azt hittem, hogy te vagy a rossz. Nem bírtam hinni neked, miután láttalak elmenni vele és nem tértetek vissza, és miután hallottam, hogy beszélsz a gróffal...
- Én? A gróffal? Azt hittem, hogy ennél jobban ismersz!
- Ami azt illeti – szólalt meg Chanyeol is -, ha én is beleszólhatok, én is azt hittem, hogy gonosz vagy.
Nem bírtam ki, muszáj volt felnevetnem, kínomban.
- Akkor most miért nem támadtatok meg, te, Chanyeol, vagy te, Luhan? – böktem a fejemmel feléjük.
- Mert csak hittük, múlt időben – felelte Luhan.
- Igen, mert Luhan mindent elmagyarázott.
- Nagyszerű! Akkor most már tudjátok, hogy nem én vagyok a rossz! Ezzel sokkal előrébb jutottunk…
- Kai! Nem tudnál normálisan beszélni velünk? Nekünk sincs sokkal jobb kedvünk, mint neked, de mégse bunkózunk veled! Fogadd el a bocsánatkérésüket és kész! Fontos dolgokat kell még megbeszélnünk. Ne vesztegessük az időt a felesleges marakodással – magyarázta Xiu Min.
- Így igaz. Hamarosan itt lesz az idő és nekünk még nincs semmilyen tervünk.
- Jó, értettem – fújtattam idegesen. – Akkor már remélhetőleg mindenki tudja, hogy csak D.O. adta ki magát nekem
- Meg Sorának is – tette hozzá Luhan.
- Igen, neki is, legutóbb. Akkor kezdjük azzal, hogy mindenki elmondja, hogy hogyan kapták el, hátha valamit tudunk vele kezdeni – tanácsoltam.
- Oké – egyeztek bele.
- Akkor kezdem én, mivel engem kaptak el először – mondta Xiu Min. – Már nem is tudom igazából hogy miért, de Kai, veled akartam beszélni valamiről. Épp indultam megkeresni téged, amikor megláttam, hogy Chenék épp bántanak. Odamentem segíteni neked, de aztán hirtelen te ütöttél le. Nagyon mérges voltam rád, de végül kiderült, hogy csak D.O. volt.
- Értem - sóhajtottam.
- Nekem nem kell túl sokat mondanom úgy gondolom – felelte Baekhyun. – Ott maradtam, hogy feltartsam őket, amíg ti megmentitek Sorát, de végül persze ők nyertek.
- Következő – bólintottam.
- Akkor mondom én – jelentkezett Chanyeol. – Én elhatároztam, hogy beszélek Layjel, hátha meg tudom győzni, hogy jöjjön át a mi oldalunkra, de előbb beszélni akartam veletek. Luhannal beszéltem is, meg veled is, de amikor ott akartalak hagyni, akkor leütöttél.
- Tudtam, hogy valami hülyeséget forgattál a fejedben akkor! – csattant fel Luhan.
- De ez annyira nem is hülyeség – gondolkoztam el.
- És nem sikerült Layjel beszélned, mi? – kérdezte Baekhyun.
- De igen! – mosolyodott el büszkén Chanyeol. – Pont volt akkora mázlim, hogy amikor felébredtem, ő őrzött.
- És? – türelmetlenkedtem. Ha sikerült meggyőznie, akkor még nincs veszve minden.
- Sajnos, nem tudtam megértetni vele, hogy csatlakozzon hozzánk – biggyesztette le a szája szélét.
- Talán nem is baj – gondolkoztam hangosan. Chanyeol kérdőn fordult felém.
- Lehet, hogy azóta többször is elgondolkozott rajta – bólintott Xiu Min.
- Még van rá esély, hogy meggondolja magát és segít nekünk az utolsó percben – mondta Baekhyun.
- Amíg a többiek azt hiszik, hogy még mindig nekik dolgozik. Így tökéletesen meg tudnánk lepni őket. Ezzel szereznénk valamennyi előnyt is – felelte Luhan.
- Pontosan – értettem egyet.
- Ó, hogy ti milyen okosak vagytok! Én erre nem is gondoltam – nevetett fel Chanyeol.
- De persze ez mind csak feltételezés. Nem biztos, hogy így is fog tenni – lomboztam le Chanyeol jó kedvét.
- Kell egy B terv is – szállt be végül Chanyeol is a gondolkozásba.
- Valahogy ki kéne szabadulnunk a szertartás közben, mielőtt még túl késő lenne – felelte Xiu Min.
- Csak az a kérdés, hogy hogyan – tanakodtam.
- Na igen – mondta Baekhyun.
Hosszú percekig mind csak ültünk és gondolkoztunk. Többet úgyse nagyon tehettünk volna jelen helyzetünkben. A csendet végül én törtem meg.
- Nem fejeztük be a „mesélést”.
- De előbb szerintem a terv kéne – ellenkezett Luhan.
- Néha a legjobb terv az, ha nincs terv – mosolyogtam.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy bízzuk teljesen a véletlenre, hogy mi hogyan fog történni? – kérdezte Baekhyun.
- Pontosan.
- Hát jó, te tudod – vonta meg a vállát.
- Szóval, akkor én jövök. Engem Luhan ütött le, mert bántani akartam a D.O.-t, aki Sorának adta ki magát.
- Engem meg Chenék kaptak el, pontosabban D.O., de őt majdnem meg is öltem – fejezte be Luhan.
- Akkor azért voltál annyira lesérülve, amikor idehoztak! – csapott a homlokára Chanyeol.
- Igen – bólintott Luhan.
- Ha már itt tartunk, akkor ti miért nem vagytok kikötözve? – kérdeztem.
- Talán tőled félnek a legjobban – mondta Xiu Min.
- Vagy a képességedtől – tette hozzá Baekhyun.
- Persze, mert a képességemmel meg tudom őket ölni – csóváltam a fejem.
Már nyitottam volna a szám, hogy még mondjak valamit, de az ajtó nyitódása ebben megakadályozott. Mindannyian oda kaptuk a fejünket.
- Hozzátok őket – adta ki az utasítást Chen.
- Nocsak, valakinek nagyon nagy lett a szája – mosolyogtam gúnyosan Chenre.
- Ezt te is elmondhatnád ám magadról, Kai – nézett rám higgadtan. – Lay, ne! Majd én hozom őt, te vidd Chanyeolt – állította meg a felém közeledő fiút, majd elindult ő felém. A lánctól nem szabadított meg, csak kiszedte valahogyan a falból.
- Indulj – lökött meg.
- Ennyire félsz tőlem, hogy láncon viszel? – fordultam felé, miközben felálltam és megindultam.
- Nem, csak elővigyázatos vagyok.
- Én ezt félelemnek nevezném, nem elővigyázatosságnak – mosolyogtam még mindig.
- Kíváncsi vagyok, hogy akkor is így fogsz-e mosolyogni, amikor a drágalátos Sorádnak elvágom a torkát – vicsorgott rám.
- Kíváncsi vagyok, hogy akkor is ilyen nagy lesz-e a szád, amikor elvágom a torkod – vágtam vissza.
- Csak úgy közlöm, hogy nyugodtan felhagyhatsz a provokálásommal, mert nem fog sikerülni.
- Ki mondta, hogy az a tervem?
- A gróf csak annyit mondott, hogy élve kelletek neki, de azt nem tiltotta meg, hogy nem verhetlek félholtra – fenyegetőzött.
- Most nagyon megijedtem! – vigyorogtam egyre gúnyosabban.
- Töröld le azt a vigyort az arcodról, különben én fogom – felelte egyre ingerültebben.
- Nem tudom, bocsáss meg nekem eme vétkemért.
- Fejezd be a gúnyolódást – szólt rám.
- Mi van, ha nem akarom? – kérdeztem vissza, de Chen erre már nem válaszolt. Meg tudom érteni, hogy nem akarta magát felidegesíteni, de én csak azért is tovább húztam még az idegeit.
- Nem tudom nem magam elé képzelni azt, ahogy éppen a lábaim előtt heversz vérrel körül véve, és az életedért könyörögsz – provokáltam tovább.
- Megjöttünk – mondta, mire felnéztem és egy ajtóval találtam szembe magam.
Szóval itt vagyunk. Nem gondoltam volna, hogy idáig el fogunk jutni, de már nem tehetek ellene semmit, csak hogy szembe nézek a végzetemmel. 

És akkor, kezdődjék a műsor.