17. fejezet

Chanyeol pov.

Szerencsére még időben odaértünk Kai szobájába, hogy megmentsük Sorát. Nem akartam ugyan egyedül otthagyni Baekhyunt Chenékkel, de igaza volt. Bár az is igaz, hogy mondhattunk volna bármit, úgyis elküldött volna minket.
Egész végig ő miatta aggódtam. Mi van, ha baja esett? Legalább nekem ott kellett volna maradnom vele. Én se voltam olyan közel hozzá, ahogy Baekhyun sem. Mégis ő maradt ott és áldozta fel magát. Egy ideig sikerült azzal megnyugtatnom magam, hogy biztos semmi baja sem esett és mindent a kezében tart, elvégre nem olyan gyenge ő, mint amilyen látszik, de amikor megjelentek Chenék, rögtön tudtam, hogy őt is elkapták. Csak még jobban bűntudatom támadt, amiért hagytuk elveszni, egyedül. Lettünk volna mind ott vele! De már nem tehetek ellene semmit. Nem szabad hagynunk, hogy Baekhyun áldozata hiába való legyen. Még több erőt merítettem, mert tudtam, hogy nem szabad, hogy most lankadjon a figyelmünk. Már ketten a gróf markába kerültek, nekünk nem szabad, főleg, hogy hamarosan itt van a Holdfogyatkozás. Muszáj megbeszélnünk, hogy hogyan is legyen tovább. Már csak hárman vagyunk. Ennyien nem tudjuk legyőzni őket, kéne legalább még valaki mellénk… Ki lehet a leggyengébb láncszem közülük? Kris ki van zárva úgy, ahogy Chen, Tao és D.O. is. Akkor már csak Lay maradt. Talán ő még nincs veszve. Ha beszélnék vele és megpróbálnám meggyőzni, hogy nem mi vagyunk a rosszak, akkor sokkal több esélyünk lenne, főleg ha azt nézzük, hogy Lay gyógyítani tud. Mást nem nagyon tehetek az ügyünk érdekében, ezért nekem kell beszélnem vele. Nem hagyhatok mindent Kaira és Luhanra. Nekik Sorára kell vigyázniuk.
Miután elhatároztam, hogy mit fogok csinálni, felkerestem a két társamat. Luhant megkértem, hogy vigyázzon helyettem is Sorára. Nem tudom, hogy mi fog történni a Layjel való beszélgetésem során. Ki tudja, lehet, hogy meg se hallgat, csak rögtön elfog. Bármi megtörténhet, de nem akartam a tervem elmondani se Luhannak, se Kainak. Luhan előtt nehezebb volt titkolni, elvégre ő tud a gondolataimban olvasni, de sikerült kizárnom minden gondolatot tervemről, így elméletileg Luhan sem sejt semmit, ezért bátran mentem Kaihoz is. Meglepődtem, amikor megláttam a nappaliban ülni, főleg, hogy Sora nem volt vele, de pillanatnyilag ezzel nem foglalkoztam.
- Kai – szólítottam meg -, beszélnünk kell.
- Jó, hogy jössz. Én is pont veled akartam beszélni, de kezdjed nyugodtan.
- Nem, mondjad te – mosolyogtam rá. Valami annyira furcsa volt benne, mintha nem is önmaga lett volna, bár nem kételkedtem benne, elvégre régóta ismerem már, és voltak napok, amikor kissé különösen viselkedett.
- Baekhyunt is elkapták – sóhajtotta.
- Tudom, vagyis sejtettem.
- Nem kellett volna ott hagynunk – túrt idegesen a hajába.
- Szerintem se. Én is felelősnek érzem magam a történtek miatt – csóváltam a fejem, majd leültem mellé a kanapéra.
- Én is így érzem. Lassan már semmi esélyünk sem lesz ellenük, ha így folytatjuk. Mindenképp együtt kell nekünk maradnunk, nehogy elkapják még valamelyikünket – mondta.
- Igen, tudom – válaszoltam. Sajnálom fiúk, éppen most fogom tönkre tenni az esélyeinket, de muszáj megtennem mindent, amit csak tudok.
- Figyelj – néztem rá. – Vigyáznál Sorára helyettem is?
- Miért kérsz meg ilyen hirtelen engem erre? Majd te szépen vigyázol rá – veregetett vállon.
- Attól tartok, hogy én nem vagyok erre képes. Ezért kérlek meg téged erre.
- Ahogy szeretnéd.
- Köszönöm, barátom – mosolyogtam rá hálásan. – Akkor én most megyek is – álltam fel.
- Várj! – állt fel Kai is. Kérdőn hátrapillantottam, de ekkor hirtelen éles fájdalmat éreztem a tarkómnál, majd kezdett elsötétülni minden. Még láttam Kai gonosz és diadalittas mosolyát, mielőtt végleg le nem hunytam volna a szemeimet.

Amikor kinyitottam a szemeimet, egy sötét és büdös helyen találtam magam. Egy székre voltam ültetve és kezeim, lábaim jó szorosan meg voltak kötve. A fejem sajgott és semmit sem tudtam kivenni ebből a korom sötét helyiségből. Nem tudtam, hogy a ház melyik részén lehettem, talán a pincében. Először nem jutott eszembe, hogy hogyan jutottam ide és kedvem sem volt túlságosan gondolkodni rajta, mert mindig a fejembe hasított a fájdalom. Lehunytam szemeim, de ekkor bevillant egy kép Kairól. Minden eszembe jutott. Kai… elárult minket. Hogy volt képes? Pont ő? Nem értettem. Csalódott voltam és mérges. Majd felrobbantam volna dühömben, de közben szomorú is voltam, hogy Kai egészen eddig csak megjátszotta magát… Nem bírtam felfogni, hogy hogyan volt képes elárulni minket, még a szerelmét is… Annyira nem tudtam ezt elképzelni róla, egyáltalán nem ilyennek ismertem meg. Mindig kedves volt, aranyos és őszinte. Azt hittem, hogy már teljesen kiismertem, de úgy tűnik, hogy nem. És most mi lesz Luhannal és Sorával? Luhan egyedül nem bír el vele, de eddig hogy nem vette észre Kai igazi szándékát? Két lehetőség van: vagy Kai titkolta nagyon jól, vagy Luhan is áruló. Én inkább az elsőre szavaztam volna. Aztán eszembe jutott a tervem is, hogy beszélek majd Layjel. Ökölbe szorítottam a kezem. Nem lehet igaz! Nem tudtam beszélni vele, én… elbuktam. A fenébe! Minden áldozatunk hiába való volt. De nem, még nem szabad feladni. Még van remény. Ha ki tudnék szabadulni, el tudnám mondani Luhannak is, hogy Kai gonosz és Layjel is tudnék beszélni.
Elkezdtem mocorogni, hátha ki tudom szabadítani valamelyik testrészem, de nem sikerült. Túl szoros volt a kötél. Aztán eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a képességem segítségével felgyújtanám azt? Ez volt az egyetlen reményem, de abban a pillanatban, hogy elkezdtem koncentrálni a tűzre, felgyulladt egy gyertya. Fénye nagyjából megvilágította a helyet, de nem tudtam meg többet, mint előtte. A falak ugyanúgy sötétek voltak, csak most már a tárgyak körvonalait is lehetett látni. Gyorsan körbe kémleltem a szobámban lehetséges menekülési útvonalat tervezgetve. Sajnos nem nagyon láttam egyet se. Aztán tekintetem átsiklott a gyertya mellett ülő személyen is. Arca minden egyes pontját tökéletesen ki lehetett venni a gyér fényben.
- Lay? – lepődtem meg. Nem gondoltam volna, hogy pont őt fogják megbízni azzal, hogy vigyázzon rám. Azt hiszem, még nincs veszve semmi, sőt! Most kezdődik el igazán.
- Igen – válaszolta -, én vagyok az.
- Úgy örülök, hogy itt vagy – sóhajtottam fel. Próbáltam természetesnek látszani, és kibírni mosolygás nélkül, amiért ilyen szerencsés helyzetbe kerültem, de elég nehéz volt.
- Nem kell kertelni – mondta mogorván. – Térj a lényegre.
- Hát jó, akkor rögtön mondom, amit szerettem volna – néztem mélyen a szemeibe. – Szóval, miért álltál a rossz oldalra? – tértem rögtön a lényegre.
- És te miért álltál a jó oldalra? – válaszolt kérdéssel a kérdésemre.
- Mert én bírtam Őt, jóban voltunk, és tudtam, hogy minden, amit a gróf állított, csak kitaláció.
- Látod, én meg azért álltam a rosszra, mert én is úgy gondoltam, ahogy ők.
- De önszántadból csatlakoztál hozzájuk, vagy csak Chen, esetleg Kris szedett rá? Ha jól emlékszem nem volt olyan rossz a kapcsolatod vele, hogy elhiggy minden hülyeséget róla.
- Önszántamból mentem. De igazad van, nem utáltam.
- Akkor?
- Felesleges neked magyarázkodnom Chanyeol, úgy sem értenéd meg.
- De igen! – erősködtem.
- Ha valóban így lenne, akkor nem is kérdeznél tőlem ilyeneket.
- Akkor testvéri szeretetből álltál melléjük, jól gondolom?  - kérdésemre nem válaszolt semmit, ezért igennek vettem ezt. – Megkértek, hogy csatlakozz hozzájuk, és te így tettél, igaz? Ha mi kértünk volna meg előbb, akkor most velünk lennék, ugye?
- Lehet.
- Figyelj, nem szeretném, hogy teljesen szétessen a családunk. Nem szeretnék a testvéreim és barátaim ellen harcolni.
- Akkor miért csinálod?
- Mert ez a kötelességem. Fontosak vagytok számomra, de Ő is az volt. Meg szeretnék védeni mindenkit, Őt, Kaiékat, téged és Chenéket is. Chenék túl makacsak ahhoz, hogy elismerjék, ha esetleg nekünk lenne igazunk. A gróf teljesen ellenünk fordította őket. Hiába beszéltünk velük folyton folyvást, ők nem hallgattak ránk, ezért tartunk most itt. Abban reménykedek, hogy téged talán nincs túl késő megmenteni.
- Nem kell ekkora feneket kerítened ennek Chanyeol. Értem én. Szeretnél a ti oldalatokra állítani engem, ennyi az egész. De tudod, én is meg szeretném védeni a családtagjaim, legyen szó bárkiről. Biztos, hogy nem árulom el őket.
- És velünk mi lesz Lay? Mi tán nem vagyunk a családod része? Nem volt elég ez a háromszáz év, hogy minket is a családodnak tekintsd? Abban valóban igazad van, hogy nem vagyunk vér szerinti rokonok, csak fogadott, mostohatestvérek, de attól függetlenül még egy családhoz tartozunk.
- Tudom, nem is mondtam, hogy titeket nem tartalak annak, de már túl késő. Már nem fordulhatok vissza Chanyeol, értsd meg.
- Segítened kell nekünk! Nem hagyhatsz cserben minket!
- Nem tehetem – csóválta a fejét.
- Értünk tedd meg! Értünk, a családodért, ne Őérte. Csak is ránk gondolj. Rám, Kaira, Luhanra, Baekhyunra és Xiu Minre, kérlek – könyörögtem. 

- Sajnálom – motyogta.
- Felébredt? – jött be Chen.
- Igen – felelte Lay.
- Rendben, akkor vigyük el a barátaihoz és részesítsük ugyanabban a kezelésben – húzta szadista mosolyra a száját. Fel sem fogtam az elkövetkezendő eseményeket, csak sodródtam az árral. Hagytam, hogy rongybabaként cipeljenek mindenhova.

Nem sikerült, elbuktam, sajnálom.